BÖZSILAND

Nagyon szubjektíven nagyon Nagy-Britanniáról

Félévértékelő

2016. december 19. 00:08 - Wolf Claw

half_year_calendar.jpgKedves Barátaim! Honfitársaim! Kívülről befelé vagy belülről kifelé. Mert ugye minden nézőpont kérdése és nem mindegy honnan nézzük! Mert bizony eltelt fél év nélkülem Magyarországon, de azt is mondhatjuk hogy hat hónapja választottam egy másik utat. Egyesek szerint mióta itt vagyok nem vagyok ott így nem is lehet véleményem az ottani dolgokról. Pedig én itt is ott vagyok! Amint felszálltam a repülőgépre és nem csak turistáskodni jöttem rögtön el is vágtam magam, mások szerint jól tettem hogy léptem mert máskor nem biztos hogy megtehettem volna. A lényeg hogy megtettem és nem bántam meg. Tény, hogy akadtak bőven nehézségek. Sok minden nem úgy alakult ahogy az a tervben le volt írva de utólag már sopánkodni kár. Megküzdöttem, és sikerült legalább részben győzni. Nagy változások is várnak rám (bár ezek sokkal kisebb változások ahhoz képest aminek apropóján írok) de úgy érzem felkészültem rájuk. Leginkább arra számítok hogy életem fénye végre velem lehet és már nem sokáig kell egyedül harcolnom. Sok kellemes kirándulásban volt részem hiszen jártam a közeli Sefton Parkban, St. Helensben, Warringtonban, Manchesterben és Chesterben is (így nem panaszkodhatok) és tudom hogy az újévben is sok olyan helyet látogathatok meg amikről érdemes lesz beszélnem.
Bízom benne hogy 2017 már egy jobb, stabilabb év lesz és mire az évfordulóig jutok már behozom a lemaradást. Addig is Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! I wish you a Merry Christmas and a Happy New Year!
Az alábbi kis videót hoztam nektek ajándékba :)

UK Tour 2016 (kattins)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bozsiland.blog.hu/api/trackback/id/tr3412056861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása