"Az egyszeri ember azt képzeli, hogy csak úgy felül otthon a repcsire, Londonban leszáll aztán minden sunshine, haverok, buli, fanta. Ez akkor sincs így ha csak turistaként érkezel és pár nap múlva hazamész, de ha itt is akarsz maradni akkor pláne bebuktad!"
Ott kezdődik, hogy az Egyesült Királyságban nem az a kérdés mikor esik az eső, hanem hogy mennyi? Budapestről a repcsik általában Lutonra érkeznek, néha Stansfieldre, illetve amíg volt Malév addig emlékeim szerint legtöbbször Heathrowra. Igaz itt van öt reptér szóval, ha hülyeséget írtam akkor sorry! Mivel mi Lutonon szálltunk le így csak erről tudok beszámolni. Ahogy leszálltunk az otthoni fogadtatás (busz visz a géphez, és fedett lépcsőn mész fel) sehol se volt. Mindenki egyszerre akart kiszállni a gépből, mintha az egész fedélzetnek egyszerre kéne menni pisilni és rohadt sürgősen. Az ajtóhoz már csak egy kézi erővel majdnem szintbe hozott alutákolmányt toltak. Száraz időben még elfogadom, de szakadó esőben szép kis triplaaxeleket lehet a lépcső tetejéről produkálni ha nem nézel a lábad elé. Bementünk egy szép hosszú folyosóra, ahol álltunk egy még hosszabb sorban az útlevél ellenőrzés felé. Közben a hangszóróból jött az okosság angolul, németül, meg lengyelül. Hirtelen fel is merült bennem, hogy ha itt ennyi lengyel van, hogy az Ő nyelvükön is elmondják az infókat és több plakát is van lengyelül akkor ki van odahaza? A folyosó végén egy nagy csarnokban terelgetik a népet, mint valami birkacsordát (amikor mi érkeztünk épp egy olyan pakisztáni kiscsávót alkalmaztak pulikutyának akiről elsőre azt se mondanád meg, hogy a balkezét meg tudja különböztetni a jobbtól) a kb. tíz határőr egyikéhez attól függően honnan jöttél. Igaz ezt neked kell tudni, mert a kis pulikutya nem kérheti el a passportodat, fejre meg nem biztos hogy eltalálja hogy te most EU-n kivüli vagy EU-s országból toltad ide a kis búrádat. A borderen (gyengébbek kedvéért a határon) úgy kellhetsz át, hogy a határőr elkéri az útleveled, megnézi, beteszi egy gépbe ami beolvassa (közben egy magasan levő monitoron láthatod az okmányképed ami olyan ronda, hogy otthon a Kékfény körözési blokkjában szebbeket mutatnak), aztán tovább enged. Azt ne kérdezd hogy miért kell ehhez hat vagy hét kis kanyart megtenni egy szalagkordon mentén, mert én sem értem. De legalább bíztatnak, mert olyan két és fél fordulatonként ott egy tábla, hogy már csak tíz perc, már csak öt, stb... Ahogy túl vagy ezen már siethetsz is tovább mert amíg téged a határon szopattak pont kirakták a gépet és a csomagjaid elkezdték a saját útjukat a futószalagon. Na de ugye egyszerre nem egy gép érkezik (pedig Luton még nem is az az igazán nagy reptér Heathrowhoz képest), tehát nem is csak egy szalagon jönnek a pakkok. Arra nincs időd, hogy egy ismeretlen helyen elmenjél csomagszállító kiskocsiért mert a cuccaid már jönnek is kifelé és mivel ugye nem utolsónak akarod elhagyni a repteret így nem szeretnéd ha öt-hat kört megtennének a csomagjaid. Tehát lekapod a táskáidat, börőndjeidet aztán kell szerezned egy ilyen talicskát. A baj csak az, hogy ezek a parkolóban vannak te meg ugye a terminálban. Most vagy kiszenveded a cuccaidat (de akkor minek a kocsi?) vagy a csomagokat hagyod ott amíg elmész verdáért. Ha az utóbbit választod akkor nagy az esélye, hogy mire visszaérsz már egy Wall-E formájú robotot küldtek rá, hogy szétlőjje hátha robban. Mi a tanulság? Vagy ne hozz nehéz csomagot, vagy ne gyere egyedül! Amúgy ez a kis taliga a parkoló több pontján is megtalálható és 2 fontba kerül a kölcsönzése. Nekem nem volt a szakadó esőben se kedvem, se időm rájönni hogyan kapom vissza a pénzem ezért ezúton is csókoltatom a reptér ezen feladataiért felelős személyeket és szeretném üzenni nekik, hogy: - Kiss my ass!
Na Manchester reptere sem olyan egyszerű ám! Mit ne mondjak örültem hogy csak kézipoggyász volt nálam. Ugyanis a repülőgép a földön volt, a beléptetés azonban a másodikon. Szóval pár lépcsőt megmásztunk. Kedves pocakos, tipikus brit úr osztott szét bennünket EU-s és nem EU-s rend szerint. Akit előbbibe sorolt azoknak útlevél ellenőrző kapun kellett áthaladniuk. Érdekes mód valahogy a magyarok útlevelét nem szerette a gép és nem tudta érzékelni. A probléma csak az hogy ezzel értékes perceket vett el a mi időnkből is, de a mögöttünk állókéból is. Na de ezt is megoldottuk, egy másik pultnál a reptéri biztonsági tiszt megnézte és leokézta. Kiérek, és mit látok? Megint lépcső, csak most lefelé. Egy emelettel alattam ugyanis ott futrinkáztak a szalagok és azokon a csomagjaink. Én is megtaláltam az én kis majdnem 15 kg-os táskám aminek ugye kereke nem volt, nekem meg apróm hogy egy kézikocsit vegyek hozzá. Így marad a kézben cipelés. Szépen kitaláltam a nyílak mentén a kijárathoz ahol sorfalat állt a vendégfogadó bizottság. Tényleg olyanok voltak mint a focisták. Ott nem volt olyan hogy össze-vissza állnak a táblával kezükben mintha félnének egymástól. Az információnál megkérdeztem hogy hol van az a buszpályaudvar ahonnan Liverpoolba mehetek. A hölgy elmagyarázta de látta a szememben az agyam kétségbeesett kattogását ezért megkérdezte hogy megértettem-e amit mondott. Én azt mondtam hogy persze. Persze hogy nem értettem meg ezért a reptér imatermétől kezdve a parkolón át, az indulási oldalig mindent bejártam míg végre rájöttem hogy hol van az a nyüves pályaudvar. Lehet hogy rohadt kényelmes a képen látható mozgójárda...de ha nem mozog akkor nekem semmi előnyt nem ad. Szerencsére a másik már működött így legalább 1,5 percig letehettem a nagy pakkomat. Lifttel lemegyek a buszpályaudvarra, angolul coachstation. Nem értem a mai napig sem hogy a buszt miért hívják edzőnek de mindegy is. Odabaktatok a pénztárhoz. Az utazás 7 fontba kerül a honlapon, valójában 7,60. Busz beérkezik 10.40 helyett 10.50-kor (a japán közlekedésügyi miniszter ilyenkor lemond és háromszor feltámad hogy újabb seppukut követhessen el) senki nem mond semmit, sofőr elveszi a csomagokat, felszállunk majd kb. 5 percig ott áll egy háromtagú család, egy idő házaspár és én a busz közepén. Kérdezem mi a probléma? Azt mondják nincs elég ülőhely. Mondom én azért látok párat. Nézünk egymásra, aztán várjuk a sofőrt. Na helyette visszajött egy négy fős hölgytársaság akik csak pisilni szálltak le de mivel mi a busz közepén kamillázunk, ők meg mögénk szeretnének visszajutni így leszálltunk és megkérdeztük a sofőrt hogy mi van most? A sofőr elkezdte számolni hányan vagyunk. Egyesével. Segítettem neki, mondtam 6! Ezt a háromtagú család kb. 11-12 éves lánytagja mosolyogva értékelte, majd amikor megkérdeztem a sofőrt hogy segíthetek-e még valamit akkor már vigyorgott is. Csak jó valamire ez a stand-up. Erre megnézte 4 hely van még a buszon. Érdekes ez a Volánbuszon nem szokott probléma lenni. Ha heringek leszünk akkor is felmászunk. Kész. Sajna az idős házaspár lemaradt, pedig még sakkoztak is hogy ha a kisfiú a kislány ölébe ül akkor a házaspár még felférne de az meg nem szabályos. Szerencsére kártalanítják őket de ez akkor is ciki. Látszik hogy azért itt is vannak problémák. Végülis 11-kor elindultunk Liverpoolba. Az út papíron háromnegyed óra, valóságban pont 1. Nem baj, beértünk Liverpool központi buszpályaudvarára. Persze én ezt nem tudtam hogy az az így amikor felhívtam akit akkor landlordomnak hittem aztán kiderült Ő aki a szállást biztosítja de nem övé a kecó és közöltem vele hogy itt vagyok és állítólag vár engem csak három problémája volt. Hol itt, nem is várt, és különben is miért a magánszámán hívom. Mondom neki hogy itt a liverpooli buszpályaudvaron vagyok. Ezen kicsit ellamentáltunk mert én nem tudtam beazonosítani hogy az a Liverpool One buszpályaudvar és Ő meg közölte hogy azért a városban van még néhány buszpályaudvar. Aztán végül megláttam a helyi rendőrörs tábláját és így be tudtuk azonosítani a helyet. A telefonban azt mondta hogy egy óra múlva jön értem csak menjek ki a Hilton szálloda elé a pályaudvar mellé. Megtettem. Majdnem másfél óra múlva jött. Egy üzlettársa. Igaz azzal a kék Forddal amit sms-ben 5 perccel előtte küldött nekem. Nem vártam semmi luxust, pláne hogy valamelyik volt szovjet tagállamból származnak és egészen tűrhető szállást kaptam. Bár azt mondják temető mellett nem jó lakni, nekem most hasznos mert azonosítási pontnak tökéltesen megfelel. :)) Szóval az idejutás sem volt könnyű, de megoldottuk.
